Tesztek

VESPA 300 GTS - 2017 (Totalbike teszt)
VESPA 300 GTS - 2017 (Totalbike teszt)
2018-02-09

Egy Vespa még egy hideg, esős, szürke balmazújvárosi őszi reggelen is elhiteti veled, hogy te vagy Gianfranco Tonolli, első osztályú pilóta, szerető és felfedező, aki lazán vállára vetett, sárga, kasmír pulóverével, búzavirág kék, hajszálcsíkos ingjében és barna vászonnadrágjában elegánsan szeli át a napsütötte Toszkán dombokat, hogy megérkezzen úrnőjéhez, az utánozhatatlan prímadonnához, Marietta Pomposa színésznőhöz.

A vespázás erről szól: elhozni az unalmas hétköznapjainkba egy jó adag Olaszországot, a napsütést, a hangulatot, az illatokat és ízeket – nem annyira hamisítatlanul, mint a Bottega di Brontolo vasárnapi menüsora, de elég autentikusan ahhoz, hogy minden városi kilométer öröm és ünnep legyen vele.

Az első rugóstag hangolása is feszes, de igazán pattogóssá az előfeszített hátsó teszi
Az első rugóstag hangolása is feszes, de igazán pattogóssá az előfeszített hátsó teszi

A Vespa ráadásul több, mint bármelyik másik robogó és most nem az egyedi konstrukcióra, a hagyományokra vagy a születését övező legendákra gondolok, hanem arra, ami mindezekből kialakult. Arra, hogy a neve ma már majdnem annyi érzelmi töltet hordoz a kétkerekűekért rajongók számára, mint a Ducati, a Harley-Davidson vagy a Triumph.

 

De nézzük mi az újdonság ebben a 300 GTS-ben, amely vérvonalát egész 1977-ig, a 3 millió példányban eladott PX modellcsaládig vezetheti vissza. A kormányváltós, kétütemű ős után 2003-ban érkezett a 200-as GT, majd 2005-ben a 250-es GTS, míg végül ennek a modellnek a közvetlen elődje 2008-ban a 300 GTS Super.

Az ős-vespások szerint ez csak egy plasztik gép, de nekem így is adja
Az ős-vespások szerint ez csak egy plasztik gép, de nekem így is adja

Persze ez a típus sem teljesen új már: a legutóbbi, 2014-es frissítésekor új, LED-es hátsó lámpákat és LED-es első menetfényeket kapott és átrajzolták a műszerfalát: a kijelző nagyrészt klasszikus stílusú, analóg maradt, de kapott mellé egy kisebb, kiegészítő digitális ablakot is.

A kesztyűtartóba, ahová egy pár kézműves női bőrkesztyű tényleg elfér, került egy USB-csatlakozó, meg opciónálisan egy másik is. Utóbbin keresztül, a megfelelő applikáció segítségével rácsatlakozhatunk a Vespa számítógépes agyára. Így kilométerszámlálót, navigációt, teljesítmény- és nyomatékadatokat, gyorsulást és pillanatnyi fogyasztást jeleníthetünk meg a telefonon, de sajnos egy jó macchiátót nem tud készíteni. Pedig igény – legalábbis részemről –, az lett volna rá.

Túl sok hely nincs a kesztyűtartóban, de telefont tudunk USB-ről tölteni
USB csatlakozó telefonokhoz
A csomagkampó ősi Vespa találmányy
Túl sok hely nincs a kesztyűtartóban, de telefont tudunk USB-ről tölteniGaléria: Teszt: Vespa 300GTS – 2017.

Emellett újdonság még, hogy az idén már széria minden új Vespa 300 GTS-ben a blokkolás- és kipörgésgátló rendszer. Előbbinek régi, elkötelezett híve vagyok, de utóbbi hasznosságáról is meg lehet győzni, úgyhogy kezdjük is a próbát. Egy forró pénteki napon vettem át a kissé szürke biciklit a dunaharaszti központban, úgy, hogy az elmúlt, motorozással töltött 10 ezer kilométert egy 2011-es, blokkolásgátlós Triumph Tiger 800nyergében tettem meg. Nem összehasonlítási alap, nyilván, de néhány benyomást, élményt mindenképp relativizál.

A kipörgésgátló (ASR) kikapcsolható
A kipörgésgátló (ASR) kikapcsolható

Az első kilométerek alatt például könnyűnek, de kissé instabilnak tűnik a Vespa, a röpsúlyos kuplung adagolását, a lépésben araszolást is szokni kell vele. Viszont úgy cikázik a forgalomban, mint az olajozott villám, játszi könnyedség fektethetem le a kanyarokba és 80-ig nagyon kellemes vehemenciával lő ki a zöldre váltó lámpától. A város a lételeme, de a hétvégén egy komolyabb feladat vár rá: romatikus balatoni meglepetéshétvégét terveztem vele és a feleségemmel, így kiderülhetett az is, milyen hosszabb távokon és két személlyel.

Már eleve a hétvégi célokhoz igazítva kaptam meg a gépet: rajta a most futó akcióban ajándékba adott gyári hátsó doboz és nagy méretű szélvédő plexi, illetve a futómű hátsó rugóstagjának előfeszítését is két személyhez állították. Ami a szélvédőt illeti, szerintem, különösen a Triumph után és a nyári kánikulában, túlzás a mérete: a Balaton felé néha kénytelen voltam oldalra kilógatni a fejem mögüle, hogy a menetszél hűtését élvezni tudjam. Persze hidegebb, esős időben jól jön majd a tökéletes védelem. Viszont a felső éle elég közel esik az emberhez, tologatáskor könnyű rákoccantani a bukót.

Az eredeti Vespa szélvédő szerintem nyárra túl nagy

A gyári doboznak külön kulcsa van, ami a Triumph egykulcsos rendszere után szinté kissé szokatlan, ráadásul a Vespa lazán hagyja, hogy a dobozba zárjuk a kulcsokat. Ebben az angolok ügyesebbek, átgondoltabb a rendszerük: lezárni csak a kulccsal lehet a motoromon lévő, szintén gyári dobozukat, így nem fordulhat elő, hogy bent felejtjük a csomagtartóban, rácsapjuk a fedelet és többet már nem tudjuk kinyitni. A Vespával simán elő lehet adni ezt a szívást, rettegtem is tőle egész hétvégén, hogy benézem.

Meglepően sok cuccot elnyel a csepp formájú doboz
Meglepően sok cuccot elnyel a csepp formájú doboz

Ahogy eleinte attól is tartottam, hogy nem fognak a cuccaink beférni. Igaz, csak két nap az egész, de az ülés alatti rekeszt – ami egyébként két pilótasisak befogadására épp alkalmas méretű – már nagyrészt elfoglata egy lánc, egy esőkabát és a láthatósági mellények, így lényegében a csomagtartóba kellett bepakolnunk.

Sikerült, a csepp formájú, designos doboz meglepően sok ruhát nyelt el.

Két pilóa-sisak, ha szűkösen is, de elfér
Két pilóa-sisak, ha szűkösen is, de elfér

Úton a Balatonra, immár két személlyel, a városhatár táblát elhagyva kiderült, hogy nem csupán magunkat, de a Vespát is kimozgatjuk a komfortzónájából. 100 körül már a plexi hatalmas vitorlaként feszül a szélnek és kissé rángatja is a kormányt, a futómű feszes, de hajlamos a lengésekre, pumpálásra vagy szitálásra. Sőt, az óra szerint 120 körülre beálló végsebességnél még némi kígyózás is költözött a Vespa mozgásába, így ezt a tempót már nem is erőltettem.

A gyári dobozba háttámlát integrántak az utasnak
A gyári dobozba háttámlát integrántak az utasnak

Egyébként kellemes élmény a párban motorozás az olasz robogóval. Méretei ideálisnak tűnő átmenetet jelentenek a kis 125-ösök és a hosszú, 400-as kanapérobogók között, fordulékony és könnyű befűzni a forgalom szűk réseibe is, ráadásul a pilóta és utasa között az intim közelség is hamar kialakul. Ami picit beárnyékolja az élményt, az a rugózási kényelem, illetve annak hiánya.

 

Korábbi tesztek



VESPA PRIMAVERA 125 I-GET – 2017. (Totalbike teszt)
2018-02-09
VESPA PRIMAVERA 125 I-GET – 2017. (Totalbike teszt)
Új Vespáról írni kicsit szívás, ugyanis a svungos fejlesztések általában a Piaggio csoport más márkáinál csapódnak le, az újságíró pedig izzadhat, hogy mit írjon az új színről és krómcsíkokról. Félreugrani viszont senki nem ugrik félre, mert vágyni azért lehet rá.
PIAGGIO MP3 500 BUSINESS LT (Totalbike teszt)
2018-02-09
PIAGGIO MP3 500 BUSINESS LT (Totalbike teszt)
A gyáváknak meg ott az autó.
Ronda, de praktikus - Piaggio Liberty postásrobogó
2014-06-02
Ronda, de praktikus - Piaggio Liberty postásrobogó
A csomagszállításra átalakított Piaggio Liberty a motoros világ igavonó szamara, ennek megfelelően el kell neki nézni, hogy valószínűtlenül ronda. Ha viszont munkáról van szó, nem ismeri a tréfát.
Vespa GTS Super 300 - 2014
2014-05-10
Vespa GTS Super 300 - 2014
Tipikus olasz: sztereotípia két keréken
Teszt: Vespa Primavera 50 2T
2014-05-06
Teszt: Vespa Primavera 50 2T
A Primavera család legkisebb tagját, az 50 köbcentis, kétütemű verziót teszteltük.
Legendát élesztget a Vespa
2013-11-05
Legendát élesztget a Vespa
A Vespa az eredeti Primavera örökségét igyekezett modernebb formába bújtatni, céljuk pedig egy városi forgalomban is jól használható, könnyen kezelhető, agilis, kényelmes robogó elkészítése volt
A Piaggio bemutatta az új multimédia platformját az X10-esen
2012-07-10
A Piaggio bemutatta az új multimédia platformját az X10-esen
A Piaggio lerántotta a leplet a fedélzeti multimédia rendszeréről, melynek segítségével iPhone-t lehet csatlakoztatni az X10-es maxi robogóhoz.
Stílushordozó
2012-03-29
Stílushordozó
Felmenői számos filmben szerepeltek, nyergükben világ-sztárok pózoltak. 1946-os elődje az első igazi robogónak tekinthető, s azóta világszerte rajongók milliói tömörülnek klubokba.
A Vespa legújabb VASPAripája
2012-03-29
A Vespa legújabb VASPAripája
Létezik az a típusú ember, aki számára a robogózás az önkifejezés egy formája. Számukra a robogó olyan, mint a festőnek a vászon: médium, amelyen keresztül üzenhetnek a világnak.
Kis Ékszer
2012-03-29
Kis Ékszer
A vadonatúj Vespa LX 125 több mint méltó utódja az ET4-nek. Finoman adaptálva a nagyobb GT formáit, igazi gyöngyszem a kistestű negyedliteresek között.
Vespa GTS 250 ie
2012-03-29
Vespa GTS 250 ie
Piros, mint egy tűzoltókocsi, és legalább olyan gyors is: 250 köbcentiméteres lökettérfogatával és 22 lóerejével az új, befecskendezős GTS 250 ie a valaha létezett legerősebb és legjobb Vespa.
Cappuccino Racer - Vespa GTS i.e.
2012-03-29
Cappuccino Racer - Vespa GTS i.e.
Hogy mi a GTS 250? Retro robogó? Nem. Cappuccino racer, a nagy café racerek mintájára, mert ugyanolyan jól mutat a kávéház teraszán, mint amilyen dinamikusan halad a forgalomban.
Itáliai Elegancia
2012-03-29
Itáliai Elegancia
Jellegzetes formatervezésű Vespák immáron több mint 60 éve jelentek meg az utakon. Az elsőként csak Olaszországban sikeres márka mára nemcsak egy ismert robogó-családdá nőtte ki magát, hanem eleganciát és olasz életérzést kifejező szimbólummá vált az egész világon.
Vespa Granturismo (forrás: www.motorinfo.hu)
2012-03-28
Vespa Granturismo (forrás: www.motorinfo.hu)
Az eddig gyártott legerősebb és legnagyobb végsebességű Vespa - vízhűtéses motor, 12 hüvelykes kerék, két tárcsafék, s külalakja pedig hű marad az eddigi érzésvilággal.